TSF-MVK 2005 környezetgazdálkodási agrár- és növénytermesztő mérnök szak
Tartalom

Menü

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Kedvenc linkjeim

 

Ki Kicsoda

[4-1]

2005.09.21. 15:40 Idézet

NÉV:Kesik József

1986 óta dolgozom az ADUKÖVIZIG Kunszentmiklósi Szakaszmérnökségénél. A diploma elött területi felügyelőként, most pedig szakaszmérnökség vezető helyettesként. Nekem szerencsére a CÉG támogatta a továbbtanulásomat anyagilag és erkölcsileg is. A helyettesi állás sikeres diploma esetén meg volt ígérve, és ez megfelelő mértékű fizetésemeléssel is járt. A főnököm egy jó fej, sokat segített. Ő kb. 2-3 év múlva nyugdíjba megy és igy esélyes leszek a vezetői beosztásra is. Tehát összegezve nekem a suli "sokat hozott", mind előremenetel szempontjából, mind pedig azért mert megismertelek benneteket.

Fő profilunk a CÉG-nél:

-Természetes vizekkel kapcsolatos minden feladat (kb fél Bács megyei területen)

-Esetleges ár- és belvízvédekezési feladatok megoldása

-kapcsolattartás Önkormányzatokkal

-szakhatósági feladatok ellátása

Ha bármiben segítségetekre tudok lenni, írjatok e-mailt, vagy telefonáljatok:30/555-73-23

Magánéletről röviden:1 feleség, 2 gyerek (fiúk, és néha ***a rosszak), 3 szoba, 4 kerék. (O.V. után szabadon)

Üdv mindenkinek:Kesik József (kj)


2005.09.14. 17:55 Idézet

Életemben először 1982.07.31-én sírtam, sőt bömböltem. Azóta voltam ovis, kisiskolás,kisdobos, felsős, gimnazista. Kedvenc városom, ahol a legszebb serdülő diákéveimet töltöttem Tokaj,mind a mai napig a bor nagy ellensége vagyok ahol érem pusztítom. Szarvason kivégeztem a főiskolát és jelenleg itt tartok. Munka? Ha annak nevezhető egy teleházban dolgozok szülőfalumban Tiszaeszláron, és rontom a szemem világát a munkaidő 99%-ába. Hogyan tovább? Csak előre!!!!

Ha  még nem tudnátok kiről van szó....

Adok nektek egy kis segítséget.

Nevem: Tóth Ágnes  (tothagness@freemail.hu)

Testsúly :több mint ami kéne, szemem gyorsan romló tendenciát mutat. Hajam néha zsíros, néha korpás, néha száraz, de a színe legalább tartós. Ami még jellemzőm: mindenevő vagyok(látszik is rajtam), ahogy a zenében is.

Jövőbeli célom: szeretnék eljutni Istenmezejére!!!

Pusszancs mindenkinek!!! Soha ne adjátok fel egyszer hátha nekünk is lesz  normális állásunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


2005.07.14. 13:00 Idézet

Nevem:Meskó (Csizik) Renáta

A cég neve (ahol dolgozom): EURO-NOVEX Kft.

Beosztásom: környezetvédelmi mérnök

A cég bemutatása: Hulladékgazdálkodással (elsősorban gumiabroncs, ipari gumi és elektronikai hulladék) foglalkozó cég. Fő profilunk: gumiabroncsok előkezelése termikus hasznosításra, illetve hasznosítása útalapban, esésvédő burkolatban és istállólapokban . Jelenleg cégünk társtulajdonos az EURO-RUBBER Kft-ben a MEWA GmBH-val együtt. Ez utóbbi cég telephelyünkre telepítette gumiörlő üzemét. Napjainkban folyik a próbaüzem. A továbbiakban szeretnénk megvalósítani, szintén külföldi közreműködéssel egy települési szilárd hulladék termikus hasznosításával foglalkozó céget, illetve egy műanyagfeldolgozással is foglalkozó újabb telephelyet.

Cím: Újszilvás, Ábrahámtelek 511/a

Telefon: 06-20/516-7816 (saját)

Egyéb: továbbra is foglalkozom minőség és környezetközpontú irányítási rendszerek teljeskörű kiépítésével, fenntartásával, belső és külső auditálásával.

Ha bárkinek kérdése van, vagy segítségre van szüksége, hívjatok.


2005.07.14. 12:41 Idézet

Sziaszok!

Tehát akkor ez egy olyan oldal, ahol adatbázist készíthetünk saját magunkból. Ha valakinek szüksége van valamire, akkor inkább egymás között keressünk...segítsünk egymásnak!

Én el is kezdem!


[4-1]

 

Naptár

2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Borsi Zsuzsa

Börcsökné Harangozó Csilla

Bucsi Barbara

Domokos Zoltan

Gubacsi Gyula

Gyüre Imre

Hegedűs Nikolett

Hegyi Erika

Jánki Andrea

Józsa Gabriella

Kaszás Bence

Kesik József

Kiss Márk

Kovács Károly

Kulcsár József

Mag Györgyné (Gabi)

Meskó (Csizik) Renáta

Miskolczi Márta

Mlinárik Erika

Nagy Andrea

Nyul Nikolett

Olléné Eszter (Kiscsík)

Pál Borbála

Pintér Anett

Polcz "Művészúr" Zoltán

Rutai Éva

Sári Krisztián

Seres Tünde

Sipos Krisztina

Süli Zakar Tímea

Szabó Katalin

Szabó Zsuzsa (Bp.)

Szabó Zsuzsa (D.)

Szalay Attila

Szász Krisztina

Szeljak Jani

Szűcs Hajnalka

Tóth Ágnes

Vaszkó Andrea

Weigert Zsuzsa

Zsíros Szabolcs

 
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan